Terepgyakorlat a Caritas Vidékfejlesztésnél

Dániel Botond
2012 December

A kutatásmódszertan szeminárium keretében mesterképzésünk hallgatóival 2012 december 4-7 között a gyergyószentmiklósi Caritas Vidékfejlesztést látogattuk meg. A cél az volt, hogy a mesteri program elsőéves hallgatói számára gyakorlati tapasztalatokat biztosítsunk, ezért meglátogattunk egy olyan nonprofit szervezetet, amely vidékfejlesztésért dolgozik.

A négynapos terepgyakorlat során a hallgatók betekintést nyerhettek a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés programjaiba. A szervezet telephelyén megismerkedtünk az egyesület munkatársaival, bemutatták nekünk az egyesület jövőképét, küdetését, tevékenységét. Megnéztük a mintagazdaságot, megismertük a felnőttképzési programot, és a program keretében megvalósított különböző képzéseket, a gazdáknak szóló szaktanácsadási programot, illetve a szervezet helyi termék-programját, az Átalvető programot is. Egynapos út keretében Háromkútra is ellátogattunk, ahol a falugondnok tevékenységét ismerhettük meg, illetve a falu véleményét a falugondnoki programról.

A terepgyakorlaton hét hallgató vett részt, akik a terepgyakorlat során és után olyan gyakorlati jellegű szakmai feladatokat vállaltak, amelyek a Caritas Vidékfejelsztés számára is hasznosítható eredménnyel járt:
  • A terepgyakorlat során kérdőíves és interjús felmérés készült Háromkúton a helyi lakosok falugondnoksággal kapcsolatos véleményéről.
  • Ezen kívül bekapcsolódtak az Átalvető program fejlesztése érdekében végzett vizsgálatokba, ahol fókuszcsoportos interjúkat dolgoztak fel, és röviden véleményezték az interjúkon elhangzottakat.
  • Továbbá interjúk készültek Gyergyó környéki gazdálkodó-vállalkozókkal is.

A felvett nyersanyagokból a vizsgaidőszak alatt születnek jelentések, tanulmányok.

A terepgyakorlat a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés és a Műhely Egyesület közös finanszírozásában valósult meg.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése