Településfejlesztésben alkalmazott szociológia mesteri - Felvételi 2013

Az idén is indul a Településfejlesztésben alkalmazott szociológia mesteri program. A képzés településfejlesztési elemzések végzésére és fejlesztési tervek kidolgozására készíti fel a hallgatókat, de a területfejlesztéssel és vidékfejlesztéssel kapcsolatos ismeretekben is segít elmélyedni. A képesítést önkormányzatok, közigazgatási intézetek, fejlesztési és urbanisztikai hivatalok, valamint pályázatíró cégek alkalmazottai hasznosíthatják. Ízelítőül a képzésről néhány prorgam az elmúlt évből: 

A 2013-14-es tanévben 10 államilag támogatott és 30 tandíjas hellyel indul a képzés. Beiratkozás: július 15-20, interjú: július 24.

 A felvétel részben egy kutatási terv és egy motivációs levél alapján történik. A felvételi bizottság főleg a jelentkezők érdeklődési körére és motivációira kíváncsi, és nyitott más karok végzőseinek fogadására is. Ez a próba a végső minősítés 40 százalékát adja, további 40 százalékot az előző egyetemi tanulmányok átlaga, 20 százalékot pedig az előző tanulmányokat lezáró nyelvvizsga eredménye képez.

A beiratkozáshoz szükséges iratok:
  • Szakmai önéletrajz
  • Érettségi diploma
  • Egyetemi diploma (a  2013-ban végzetteknek igazolás)
  • Nyelvvizsga bizonylat (fénymásolat)
  • Születési bizonyítvány (közjegyzőnél hitelesített másolat)
  • Személyi igazolvány (fénymásolat)
  • Orvosi igazolás családi orvostól
  • 2 fénykép
  • Kutatási terv (vagy a szakdolgozat 5-10 oldalas összefoglalója)
  • Motivációs level (elektronikus formában is)
  • Felvételi díj kifizetéséről számla (földszinten befizethető, 130 RON)

További információk a szociológia kar honlapján:
www.bbteszociologia.ro



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése